Ügyintéző

1. Helyi nyomtatványok : Önkormányzat/Rendeletek, szabályzatok/Helyi adó, hat.ok; 2. Elektronikus ügyfélszolgálat és on- line szolgáltatások elérése: 
e-önkormányzat .

Képeslapküldő

Képeslap küldő
 
 

Aktualitások

Lomtalanítás

2010-03-27 00:00:00
Lomtalanítási hirdetmény: Visegrád területén 2010. március 27-én (szombaton) lesz a VESZÉLYES HULLADÉKOk elszállítása, 2010. március 29-én (hétfőn) pedig a LOMTALANÍTÁS.

tovább .

Galéria

Hírlevél

Visegrád Város

Dr. Sólyom László köztársasági elnök úr üzenete Visegrád Millenniumára

" Egy kivételes kornak és kulturális gazdagságnak, a késő középkor és a reneszánsz egymáson áttűnő korfordulójának helyszíne, sőt jelképe az idén millenniumát ünneplő Visegrád. 1009-ben kelt az oklevél, melyben először említik ezt a római castrum helyén emelt várat, ahol a mai magyarok többsége életében legalább egyszer megfordul. És méltán, mert Visegrádot látni kell. "   tovább .

Hírek, aktualitások

Kiállítások

Kiállítások

Két időszaki kiállítást is megtekinthetnek a tavasz folyamán városunkban. Március 7-éig látható a Visegrád ezer éves egyházai című egyháztörténeti kiállítás a Palotában, március 29-éig pedig Lengyel Rita grafikusművész Elengedés című tárlata a Művelődési Házban.   tovább .

szerző: Önkormányzat 2010. március 25. 00:00 „ hozzászólás ” : 0
Március 15.

Március 15.

Szeretettel várjuk Visegrád polgárait az 1848-49-es szabadságharc 162. évfordulója előtt tisztelgő Ünnepi megemlékezésünkre március 15-én 17 órakor a 48-as emlékműnél. Az ünnepi műsort az Áprily Lajos Általános Iskola tanulói adják, közreműködik a Visegrádi Férfi Dalkör.  tovább .

szerző: Önkormányzat 2010. március 15. 00:00 „ hozzászólás ” : 0
Vetítések a moziban

Vetítések a moziban

Kedves mozibajáró barátaink! 2010-ben is folytatódnak a visegrádi Duna Mozi vetítései. A téli vetítési rend szerint az előadások 18 órakor kezdődnek. A belépőjegy ára továbbra is csak 400 Forint. Az eheti műsort itt olvashatják: tovább .

szerző: Önkormányzat 2010. március 12. 00:00 „ hozzászólás ” : 18

Eseménynaptár

Kincsek határok nélkül

2010. március 20. szombat

tovább .

2010 március
H
K
S
C
P
S
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
14
16
17
19
22
23
24
25
30
31
1
2
3
4