vakbarát verzió

AKADÁLYMENTES

Ügyintéző

Nyomtatványok, helyi adó rendeletek, a számlaszámok itt érhetők el:
letölthető nyomtatványok, elektronikus űrlapok .

Városházi hírek

Pályázati kiírás pavilon bérlésére és szakács munkakör betöltésére: Visegrád Város Önkormányzat pályázati kiírásai a tovább gombra kattintva letölthetők.

Egyéb friss hírek, információk:

tovább

Galéria

Képeslapküldő

Képeslap küldő
 
 

Híres visegrádiak

Iskolatörténet

Niedermüller József, Tury Sándor, Lázár Ferenc, Brenner József Dr., Szigeti Antal, Vincze Eszter;
Magyar Eszter: Visegrád története 1684–1756

Iskolatörténet - tanítók, nevelők, igazgatók
 
Niedermüller József kántor-tanítóról van szó, aki Visegrádon született 1824. III. 9-én és ugyanott halt meg 1899. III. 4-én. Ha csak ennyit tudnánk róla, akkor is okkal emlékezhetnénk rá, de képzeljék el – és amennyiben, reményeim szerint gyerekek, diákok is olvassák e cikket –, képzeljétek el, ez a pedagógus, Nieder-
müller József 50 éven át, 1842-től 1892-ig, 68 éves koráig volt kántor-tanító.
,,Tanár úr, én készültem!…”
Ne tévesszen meg senkit a cím, hiszen én a pedagógusnap alkalmából nem mentegetőzni szeretnék, hanem köszönteni, felköszönteni szeretném mindazokat, akik óvó néniként, tanítóként, tanárként, valamilyen szakkör vezetőjeként elindítják, vezetik értelmes, hasznos irányba legféltettebb kincsünket: gyermekeinket, unokáinkat.
Köszönet nekik és hála, mert sok esetben szülő helyett szülők is. Fáradságot nem ismerve valóban a nemzet napszámosaiként tevékenykednek ők, akiknek anyagi és erkölcsi megbecsülése – mióta világ a világ – sajnos, többnyire nem áll arányban az elvégzett, lelkiismeretes tevékenységükkel. (Mintha csak tudnák, hogy az igazi pedagógust mély elhivatottság, szenvedély, a gyerekek szeretete fűti elsősorban és nem az anyagiak.) Hiszen becsületes életre: igaz haza- és családszeretetre, embertársaink tiszteletére, önmagunkban és másokban való hitre, a szakismeretek alapos elsajátítására, a munka tisztességes végzésére, szorgalomra, a természet szeretetére, a rossz elkerülésére csak az tud igazán nevelni, aki önmaga is ebben a szellemben él.
Mielőtt valamennyi visegrádi pedagógust és azok vezetőit felköszöntöm, engedjenek meg nekem egy kis személyes kitérőt. Az ünnep alkalmából ugyanis meg szeretnék emlékezni egy olyan pedagógusról is, aki anyai ágon az őseim egyike: Niedermüller József kántor-tanítóról van szó, aki Visegrádon született 1824. III. 9-én és ugyanott halt meg 1899. III.
4-én. Ha csak ennyit tudnánk róla, akkor is okkal emlékezhetnénk rá, de képzeljék el – és amennyiben, reményeim szerint gyerekek, diákok is olvassák e cikket –, képzeljétek el, ez a pedagógus, Niedermüller József 50 éven át, 1842-től 1892-ig, 68 éves koráig volt kántor-tanító.
Fényképe, melyet a jubileum emlékére Budapesten Eltinger Ede császári és királyi udvari fényképész készített, arra enged következtetni, hogy ebből az alkalomból ki is tüntették. Mindenképpen rászolgált. Természetesen Visegrád lakossága, vezetése is a legnagyobb erkölcsi elismerésben részesítette: halála után díszsírhelyet kapott, melyet napjainkban is kellőképpen gondoznak, karbantartanak. Köszönet érte!
Emlékének megerősítésére talán megérdemelné, hogy egyik iskolaosztály az ő nevét viselje, vagy névnapja táján az iskolák szót ejtsenek róla. Mert jövőnk is csak úgy lesz, ha múltunkat nem hagyjuk veszendőbe.
Kedves pedagógusok, szeretettel köszöntelek Benneteket, Isten éltessen Mindannyiótokat!     Scheili Béla
 
Tury Sándor /Zselíz 1891. október 7. –
Született Zselízen /Bars vármegye/ 1891. október 7-én, szegény munkás családban. 2 éves, amikor Esztergomba költöznek. Itt négy elemi és négy gimnázium elvégzése után az Érseki Tanítóképző Intézetben 1910. június 24-én nyert tanítói oklevelet. Mivel édesapja már 10 éves korában meghalt, az árván maradt öt gyermek közül korán családfenntartói feladatok ellátására kényszerült, mint legidősebb gyerek. Tanítói működését Tardoskedden /Nyitra megye/ a Római Katolikus Fiúiskolánál kezdte meg 1910. szeptember 1-jén. Családfenntartói gondok miatt 1913. február 19-én Kicsind /Esztergom vármegye/ községbe ment kántortanítónak . Itt 1923 december 31-ig dolgozott. 1915. május 15-től az Esztergomban állomásozó 26. gyalogezredhez vonult be katonai szolgálatra. 1916. január 14-én, mint hadapród jelöltet az orosz harctérre küldték. 1916. augusztus 4-én Ratisce mellett hadifogságba esett és különböző orosz hadifogoly táborokban töltött négy és negyed évet. 1920. december 15-én kalandos út után /Vlagyivosztok-Sárga tenger - Indiai óceán –Vörös tenger – Szuezi csatorna – Földközi tenger – Adriai tenger/ tér haza. 1921 szeptemberben köt házasságot. Két lánygyermeke született. 1924. január 1-jén Ebed község kántortanítója, majd 1935. szeptember1-jétől igazgatótanítója lett.1945.július 31-én a Csehszlovák Iskolaügyi Minisztérium – mint magyar nemzetiségűt, a tanítói szolgálatból elbocsátotta, csak kántori teendőket végezhetett. 1948. szeptember 10-től 1949. március 31-ig a Meghatalmazotti Hivatalnál, mint áttelepítési tisztviselő teljesített szolgálatot. A tanítói állásba nem helyezték vissza, mert nem reszlovakizált, és csak mint áttelepítési alkalmazott jutott abba a helyzetbe, hogy Magyarországra áttelepülve folytathatta tanítói hivatását. Működési bizonyítványai igazolják, hogy tanítói kötelességének mindenkor a legjobb tudása szerint igyekezett eleget tenni. Áttelepítése után a Vallás és Közoktatási Minisztérium 1949. június 2-án a Visegrádi Állami Iskolához osztotta be nevelőnek. 1951. december 27-én a Szentendre Járási Tanács oktatási osztálya megbízásából az iskola ideiglenesen megbízott igazgatója lett, mely tisztségből egészségi állapota miatt leváltását kérte 1952. szeptember 15-én. 1953. szeptember 15-től ismét a járás megbízásából lett igazgatóhelyettes. 1949. április 9-én kelt önéletrajzát így fejezi be: „Szegény származásom, küzdelmes ifjúságom arra neveltek, hogy – mint az egyszerű nép fia – e népért dolgozzam minden vonatkozásban. Erre a legutóbbi időben Csehszlovákiában lehetőségem nem adódott, s ekkor határoztam el, hogy Magyar Hazámban, a nép demokrácia szolgálatában fogom tanítói működésemet folytatni.
 
Lázár Ferenc /1915 – 1973/ /Iskolások gyűjtése alapján/
1915. június 2-án született Gödöllőn. Édesapja a Kertészeti Intézet tanára, édesanyja a gödöllői Baromfitenyészeti Szakiskola tanítója volt. A négy elemi elvégzése után négy évet járt a gödöllői gimnáziumba. Egerben végezte el a Tanítóképző Főiskolát 1935-ben.Képesítése megszerzése után nem kapott állást, ezért két évig mint segédkántor dolgozott.1937-ben Váchartyánban kapott tanítói állást egy évig helyettesítőként, majd 1938-ban véglegesítették. 1939-ben behívták katonának, ahol két évet szolgált.1941 őszén leszerelt, ekkor elfoglalta régi állását.1942. őszén lemondott a tanítói állásról, mert az államsegélyből és a csekély földjárandóságból nem tudott megélni.Állami beosztást kért és kapott Visegrádon a Fiú Otthonba /ma a Fővárosi Őnkormányzat Idősek Otthona/. 1942. őszén ismét behívták katonának és kivitték a frontra. Két évvel később hazaszállították, majd március 19-én leszerelték, s ezt követően visszatért Visegrádra. Csak rövid ideig taníthatott, mert ismét a hadkötelesek között találta magát. 1945. márciusában a Balaton környéki harcokban orosz hadifogságba került. Májusban egy hadifogoly szállítmánnyal a Szovjetúnióba szállították, ott a Donyec-vidéki szénbányákhoz osztották be munkára. Rövidesen szakaszparancsnok majd brigádvezető lett. 1946. őszén megbetegedett és egy hadifogoly kórházba került. 1947. tavaszán az első hadifogoly szállítmánnyal hazahozták. Visegrádra kerülve visszakapja régi állását. 1948-ban a Fiúintézet megszűnik. Még ebben az évben feleségül vette Varga Lenkét, aki a Katonai Iskolában, mint rajzoló dolgozott.1949-ben született Anna nevű lánya. 1948-49-ben Tahitótfalun, majd a dunabogdányi általános iskolában tanított. Második házasságát 1960. szeptember 2-án Visegrádon kötötte. Ekkor lett a visegrádi Általános Iskola tanítója. 1973. február 6-án halt meg 57 évesen.
 
Dr. Brenner József/1930-1993/
1930-ban született Miskolcon. Apja a csanádpalotai gazdasági iskola igazgatója, anyja ugyanennek az iskolának szaktanítónője volt. Az elemi iskolát Csanádpalotán, a gimnáziumot Makón végezte.1948-ban, az érettségi vizsgája után a szegedi Jog és Államtudományi Kar joghallgatója lett, de ezzel párhuzamosan elvégzi a szegedi Tanítóképzőt is, ahol 1951-ben tanítói képesítést szerez. Egyetemi tanulmányai során különösen a büntetőjog iránt érdeklődik, szakdolgozatokat ír, az egyetem által kiírt pályázaton első díjat nyer. A büntetőjog tanszékének professzora maga mellé veszi externista demonstrátornak. „Summa cum laude” doktorál 1953-ban. Az elhelyező bizottság honvédelmi minisztériumi állását nem fogadja el, hanem 1954. március 1-től a magyarcsanádi általános iskolában történelem, alkotmánytan és testnevelés tantárgyakat tanítja. Házasságot köt Gazsó Erzsébettel, aki az újszegedi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben dolgozott, mint laboráns. Aktívan bekapcsolódik a falu közéletébe, sportköri munkájába, de ekkor kerül – elvei miatt – ellentétbe az oktatási osztály vezetőjével. Az iskola igazgatója őt bízza meg egy iskola épületnek alkalmas épület megszerzésével, ám az ügylet bonyolítása során sok potentát személlyel kerül összeütközésbe. 1956. október 19-én egy pedagógus csoporttal csehszlovákiai kiránduláson vesz részt, ahonnan október 29-én tér vissza. Távollétében megválasztják a Nemzeti Bizottság tagjának. A forradalom leverése után két alkalommal indítanak eljárást ellene, de mindkét alkalommal felmentik. 1957. áprilisában ismét vizsgálatot indítanak ellene. Felfüggesztették állásából, majd elbocsájtják. 1957 júliusában ismét rendőrségi vizsgálatot indítanak ellene, mivel azonban semmi olyant nem követett el, ami büntetendő, vagy a népi demokratikus államrenddel szemben álló lett volna, az eljárást megszüntették. 1958 ban az ajkai MÜM 301 sz. Ipari tanuló Intézetben tanít 1959 június 1-ig. A meghurcoltatások próbára teszik házasságát, s a válság válással végződik 1959. májusában. A pedagóguspályáról 1961-ig elkerül: mezőgazdasági termékeket értékesítő szövetkezeti központban, hídépítő vállalatnál, KPM közúti igazgatóságán helyezkedik el.1960. májusában köt házasságot Holtság Saroltával. 1961. szeptember 16-án kinevezik a visegrádi általános iskolához tanárnak. Oroszt, kémiát, biológiát tanít, majd magyar- történelem szakos tanári diplomát szerez. Bár örök nosztalgia fűzi a jogi pálya iránt /ennek gyakorlásától politikai megbízhatatlanság okán eltiltották/, a tanári munkájában is teljességre törekszik. Nevéhez fűződik az évkönyvek megjelentetése, a szaktantermi oktatás, a tanulószoba racionális megszervezése. Bár képességei vezetői feladatokra is predesztinálták, a politikai gyanakvás ezt sohasem tette lehetővé számára. Elvei feladása nélkül élte a számára kevés dicsőséget, de annál nagyobb megbecsülést jelentő tanári életet. Szerepet vállal a község közéletében, elsősorban a Hazafias Népfront Bizottságban tevékenykedik. Egészsége megrendül, így idő előtt nyugdíjba vonul. A rendszerváltozás tág teret nyit politikai érdeklődésének, s egyben lehetőséget is teremt jogi és egyéb képességei kibontakoztatásához. Sajnos, az új demokrácia szabadságával nem sokáig élhetett, tudásának, tapasztalatainak kamatoztatását rövid ideig élvezhettük. 1993. december 22-én elhunyt. Mindössze 63 évet élt. Szeretett felesége is hamarosan követi őt. Mindketten a visegrádi temetőben nyugszanak.
 Egyik méltatója ezt írja róla a Visegrádi Hírek 1994. januári számában: „Az űr, ami utána maradt, nem pótolható. Hiányzik mindnyájunknak: emberi példája, tanáros precízsége, széles tudása, lenyűgöző személyisége, a belőle áradó humor, a lebilincselő előadásmód, amivel mindenhez hozzá tudott szólni...
Iskolával kapcsolatos munkái:
A VISEGRÁDI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉVKÖNYVE az 1982/83. tanévben
           
A VISEGRÁDI ÁPRILY LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉVKÖNYVE az 1987/88. tanévben
A VISEGRÁDI ISKOLA TÖRTÉNETE 1923-TÓL 1953-IG /Megjelent 1996-ban Mezei Anna gondozásában/
 
Szigeti Antal /1932 -1996/
„Bús ciprusok fekete árnya
hintáz a csobbanó habon.
Bús ciprusok fekete árnyát
halkan hasítja csolnakom.
 
Egy-két hullámcsapás csupán még
 s a túlsó partra érkezem
 s az evezőt lassan, szelíden
kiejti lankadó kezem.
/Áprily Lajos: A túlsó part felé/
 
Szigeti Antal kollégánk, barátunk átevezett a túlsó partra, lankadó kezéből kiesett az evező.13 évig, 1971-től 1984-ig mint testnevelő tanár nevelte a visegrádi iskola kisdiákjait a mozgás, a mozgás, a sport szeretetére, nevelte őket arra, hogy a test edzettsége, az izmok ereje nélkül a szellem pallérozása lehetetlen, hogy ép testben fejlődhet ép lélek. Az ifjúvá serdülés nehéz időszakán segítette át tanítványainkat, gyermekeinket. A sport fegyelmét a tekintetében bujkáló nevetéssel tudta oldani, s a szigort a simogatni is tudó mozdulattal. Tanítványai mindig azt érezhették, hogy Anti bá az ő biztonságukért, az ő erősödésükét követel tőlük. Barátokat tudott szerezni tanítványai körében – tisztelte teljesítményüket és egyenrangú félként kezelte őket, ha azt kiérdemelték. S nem csak a volt tanítványok tartoznak köszönettel Szigeti Antalnak, hanem Visegrád sportszerető polgárai is, mert a sportot életkortól függetlenül fontosnak tartotta – mert testnevelői hivatását úgy értelmezte, hogy mindenkinek biztosítania kell a testedzéshez, a sportoláshoz való jogot és lehetőséget. Ezért is szerették és tisztelték sokan, ezért őrzik meg emlékükben mindazt, ami Szigeti Antal személyéhez kapcsolható: a falusi sportestéket, versenyeket, a felejthetetlen táborokat, vizitúrákat. Nyugdíjasként sem tudott elszakadni a sporttól, s a Tornacsarnok gondnokaként nemcsak felügyelői, szervezői feladatokat vállalt, hanem – amíg egészsége engedte – ő maga is játszott, vagy vezette a meccseket. Emlékét a minden évben megrendezésre kerülő Szigeti Antal Teremlabdarúgó Bajnokság őrzi és tartja életben.
 
Vincze Eszter /1927 – 1996/
1927. november 19-én született Tiszaföldváron. Szülei korán meghaltak, ezért nagymamája nevelte fel két testvérével együtt. Paraszti családjából megőrizte az egyszerűséget, egyenességet és a szókimondást. Először egy szövőgyárban, majd az SZTK-ban dolgozott. Munka mellett tanult, majd népi kollégistaként elvégezhette az egyetemet is. Miután kikerült az egyetemről, megvalósulhatott régi álma: taníthatott. Tahitótfalura került igazgatóhelyettesnek. 1961-ben az akkori Szentendre Járási Hivatal Visegrádra helyezte igazgatónak. Irányítása alatt indult meg a német nemzetiségi nyelvoktatás, épült meg a napköziotthonos konyha és ebédlő, az iskolában a korszerű vizesblokk és egy új tanterem, bővült az iskola egy műhelyteremmel és könyvtárral. Közéleti szerepet vállalt, ezt is mindig az iskola javára fordította. Nem volt olyan iskolai rendezvény, esemény vagy tábor, amiből kimaradt volna; legyen az kulturális szemle, vizitúra vagy lengyelországi, NDK-s táborozás. Mindig a gyerekek érdekét szolgálta, magának jóformán semmit sem gyűjtött. Saját családja nem lévén, a Zách Klára közben lévő kis házában fölnevelte öccse két gyermekét, szívesen foglalkozott barátai gyermekeivel is. Megkövetelte a tiszteletet, tekintélye volt az iskolában. Nyugdíjasként fiatalos erővel tűrte azokat a hosszú, olykor kényelmetlen erdélyi utazásokat, melyeket az iskola az Áprily-hagyomány, kapcsolat szellemében szervezett. Mert küldetésnek tekintette a nevelői hivatást, mert példát akart mutatni, mert jelenlétével az igazi értékek mellett voksolt. Utódja az igazgatói poszton, Mezei Anna így értékelte munkásságát 1996. április 23-án a gyászszertartáson: „Vincze Eszter megélte a tanári pálya minden szépségét és megélte annak minden gyötrődését is. Életútja nem volt egyenes ívű, a kor és a hely, amibe született, ahol élt küzdelmes életutat jelölt ki számára. A mélyről indult emberek konokságával és szívósságával, belső hittel és meggyőződéssel lépte élete lépéseit, olykor a csúcsokra szállva,olykor szakadékokat átugorva, olykor – ha kellett – araszolgatva lassan előre, vagy visszalépve a zsákutcából és újrakezdve, keresve mindig az egyenes utat... Most a búcsú pillanatában felértékelődik az az egyszerű, emberi arc, ami mentes volt álcától, ami azt tükrözte mindig - mert nem volt képes másra - amit érzett: szeretetet,aggódást, olykor haragot. Kedves Eszter! Életed példa marad a hűségre is: hűségre a hivatáshoz, az iskolához, az Áprily Lajos Általános Iskolához, melynek még nyugdíjasként is gondját viselted, a szolidaritás el nem évülő szellemiségéhez, a szülőföldhöz, annak népéhez.”

 
Magyar Eszter: Visegrád története 1684 – 1756 Pest megyei Levéltár Bp. 1998. / c. könyvéből az iskola történetére vonatkozó részletek
A szerző egy 1755. évi uradalmi felmérésre hivatkozik korábban /95.o./
 
„Nem uradalmi, de az uradalom által építtetett épület volt a mezőváros első temploma. A mai iskola helyén álló középkori eredetű épület helyreállítását, illetve a helyreállításra a pénz gyűjtését már a kamarai bányatelepülés lakói megkezdték. A pénz az újonnan települt mezőváros kialakulásának az idejére sem jött össze, mert egy 1736-ban kelt vármegyei felmérés szerint a Keresztelő Szent János tiszteletére épített templomot egy romos épületből tejes egészében az uradalom hozatta helyre, illetve építtette fel kőből. A templom Mikovinyi Sándor /nem Sámuel?/ városalaprajza szerint is a Duna partján állt, a mai iskola helyén. /Visegrádnak már a Starhemberg korszak előtti években is volt imaháza az 1690-es évek végén, és a lakosság éppen az istentiszteletek tartásához szükséges felszerelésre gyűjtötte a pénzt. A miséket a marosi plébános tartotta. nem lehet tudni, hogy a Stahremberg család a falusiak imaházát építette-e tovább, vagy új épületet jelölt ki a templom számára./
 Az új plébániatemplom 1712-ben lett készen, de az épület helyreállítása nem lehetett túl sikeres, mert az 1732-ben felvett Canonica Visitatio /egyházlátogatási jegyzőkönyv/ arról számol be, hogy a templom falain hatalmas repedések vannak, renoválni kellene. A templom 1732-ben már bőven el volt látva a szükséges oltárral, felszereléssel és miseruhákkal, amelyeket a jegyzőkönyv részletesen felsorol. A templomban külön említésre méltónak találják a hatalmas, kőből készült keresztelő medencét. A szószék, a kórus és a padok fából voltak. A források szerint a kegyúr, a Starhemberg család ajándékozta a templomi berendezéseket is, de ezen és az épületen kívül a plébániának, az egyházközségnek semmi vagyont vagy ingatlant nem adott, a fenntartásról és a plébános ellátásáról a község gondoskodott...”
 
„A település hivatalos nyelve valószínűleg a német volt. Németül jegyezték fel a falu latinul vezetett anyakönyvében a visegrádi bíró hivatalos esküszövegét és a magyar nemzetiségüek is németül mondták el azt. A magyar helynevek keletkezése és használata, a plébános és az iskolamester személyének a kiválasztása ugyanakkor arra mutat, hogy a helység lakossága két-, esetleg háromnyelvű volt, vagyis a vegyes etnikum vegyes nyelvhasználattal járt együtt. A papoktól és a tanítóktól ugyanis megkövetelték a többnyelvűséget.
Visegrádi plébánosainak a névsora megtalálható a helyi anyakönyvekben, közelebbi adatokat azonban csak azokról tudunk meg, akiket a megyei összeírások és az egyházlátogatási jegyzőkönyvek jellemeznek, minősítenek.
A tárgyalt korszakban plébánosok voltak:
Ferdinand Leopold Werner                       1712- 1714
Franciscus Augustus Stransky                  1715
Josephus Michael Paulesicz                      1716 – 1719
Christian Lindinger                                   1720 - 1728
Marcus Antonius Peverelly                       1723 – 1734
Franciscus Alexander Longecker              1734 – 1736
Paulus Brankovicz                                     1736 - 1742
Carolus Berg/Perg                                      1742 – 1761
 
Közülük Paulesicz Mihály 1735-ben váci kanonok lett.”
Az egyházzal, papokkal kapcsolatos adatok folytatódnak a 149. oldalon
„A kórus és az egyházi szertartások lebonyolítása körül a korabeli gyakorlatnak megfelelően az iskolamester, vagyis a tanító is segédkezett, legalábbis az 132. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint azért kapott stólapénzt, mert részt vett a keresztelési szertartásokon...
 Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek nem véletlenül foglalkoznak a mezőváros tanítójával, vagy iskolamesterével. Az alsó fokú oktatás ügye a 18. század elején még az egyházak feladata volt. Az oktatást az egyház ellenőrizte, éppen ezért pl. Dorogon, ahol 1732-ben még semmiféle iskola nem működött, az egyházi vizitátor szigorúan meghagyta a falunak, hogy építsen iskolát, a plébánosnak pedig azt, hogy szerezzen tanításra alkalmas személyt.
Az alsó fokú iskola – az ún. kisiskola tehát a falvakban felekezettől függően a katolikus plébániákhoz, vagy a református lelkészségekhez kapcsolódott, azok felügyelete alatt állt, színvonala az adott felekezet anyagi lehetőségétől függött. Az alsó fokú oktatás célja ekkor még elsősorban a vallásos, és nem a művelt emberek kinevelése volt. Tanították a katekizmust, a bibliai történeteket, az egyházi énekeket és csak ezekhez kapcsolódva az olvasást. Az írás és a számolás oktatása már nem volt általános.1756-ban külön említésre méltónak tartják, hogy az akkori iskolamester, Johann Fissender írást is tanított, amely után gyermekenként 5 dénárt kapott. Írni ugyanis nem minden gyermek tanult. Az oktatás lehetőleg a község lakóinak az anyanyelvén történt. A falusi tanítók ekkor még általában tanulmányaikat félbehagyott diákok voltak: külön tanítóképzés nem folyt. Az iskolamester rendszerint vagyontalan személy, aki csak a jobbágyi terhek és a katonai szolgálat alól kapott mentességet, ezért nem szerepel a hivatalos lakosság összeírásokban sem. Lakásáról – mint ahogy az iskola épületéről is – a községnek kellett gondoskodni. A tanító jövedelme évente kevés készpénz, kis földdarab, amit a község művel, esetleg természetbeni juttatás a földesúrtól és a szülőktől kapott pénz az oktatott gyermekek után. Néhány adat a visegrádi iskolamesterek életkörülményeiről.
 Az 1735. évi megyei felmérés szerint Fischer Jeromos iskolamester és egy személyben jegyző „jó” házban lakott, amelyhez kert is tartozott. Tekintettel arra, hogy az oktatás abban az időben a tanító lakásán folyt, ezt az adatot tekinthetjük az első visegrádi iskola említésének. Fischer fizetése évi 18 Ft készpénzből és öl tűzifából állt, az egyházi szertartások után pedig a stólapénzből is rendszeresen részesedett. Jegyzői javadalmazásáról nem maradt fenn adat.
 Az 1756-ban működött Fissender nevű tanító évi jövedelme 50 Ft készpénz, nyolc öl tűzifa, ¼ mérő kert haszna és az írni tanuló diákoktól diákonként öt dénár volt. Jegyzői fizetését külön nem említik
 A falusi tanítók a 18. században másutt is gyakran ellátták a jegyzői teendőket, a két hivatalt kötelező érvénnyel csak Mária Terézia tanügyi törvénye /Ratio Educationis/ választotta szét.  
 Az anyakönyvi adatok alapján a vizsgált korszakban a következő tanítók oktatták a visegrádi kisdiákokat:
1721                           Baumgartner /keresztneve ismeretlen/
1726 – 1732               Fischer Jeromos /jegyző is/
1732 – 1735               Csaby Jakab
1740                           Hadergasser Menyhért /az évszám a tanító halálának az időpontja/
1741 – 1750               Kernhofer Godefrid /jegyző is/
1750 – 1755               Gebler András
1756                           Fissender János
1758 – 1759               Johan Anton Zierlein
1759                           Záhorszky Mátyás”
 
Az iskola további történetére vonatkozóan „A visegrádi Általános Iskola Évkönyve az 1982/83 tanévben – összeállította Dr. Brenner József” c. kiadványból ismertetünk adatokat, Dr. Brenner József „Az iskola anyagi eszközeinek alakulása. Építési beruházások, szertár és egyéb fejlesztések az 1961/62. - 1981682. tanévek között.” című dolgozat bevezetőjéből.
„A visegrádi általnos iskola két épülete közül az emeletes rész a megye legrégibb iskolaépülete.
A Rév u. 2. sz. alatt – a jelenlegi emeletes iskolaépület helyén – állt a község első plébániatemploma, mely 1712. körül épült. Mindenesetre Bél Mátyás Notitia Hungariae novae...c. művének III. kötetében található rézmetszeten szerepel. A metszet tanúsága szerint a templom észak-déli tájolású volt, a torony a templom déli oldalán helyezkedett el. Az 1957-es toldaléképítés során megállapítást nyert, hogy ez a templom a „... középkori falak felhasználásával épült”.
 1773-ban Schade Lénárd esztergomi építőmester tervei alapján új templom építését kezdik el. /A jelenlegi róm. kat.. plébániatemplomét./ Az átalakítási tervrajzon szerepel a még használatban lévő, „régi” templom alaprajza is, mivel a „régi” templom a plébániatelekkel egy telken szerepel. 1780-ban pedig Haecker Xav. Ferenc ácsmester tervei alapján a tetőszerkezetét javítják ki. /Került ez akkor 2999.- forintba – ha betartotta a mester az akkori „költségvetési előirányzatot”/.
 1783-ban az új templom építése a befejezéséhez közeledik. Ebből az évből adatok vannak a plébániaépület és a templom tatarozásáról.
 1787-ben elkészül az új /a jelenlegi/ róm. kat. plébániatemplom, s ebből az évből ismerjük a régi templom iskola céljára történő átalakítási tervét. 1871-ben, Victorin József plébánossága alatt bővítik. Ebben az időben keletkezhetett az emeletes épület bejárati ajtaja felett elhelyezett vörösmárvány feliratos tábla, a következő szöveggel:
 
AEDIFICIUM HOC ECCLESIA
SUMPTIUS COMMUNITATIS OBLATIS QUE
ALIORUM IN USUM IUVENTUTIS EGREGIE
INSTITUENDAE LIBERALITER ADAPTATUM.
M D C C C L X X I.
 
Magyar fordításban:
„Ez az épület – mely egykor templom volt – a közösségnek
felújíttatott, azzal a nemes céllal,hogy benne kiváló ifjúság neveltessék.” /Dr. Gianits József kanonok-plébános fordításában./
 A kor szokásit ismerve semi csodálkozni való nincs azon, jhogy az 1955-ben folytatott ásatások alkalmával „XVIII. századi temető került elő”. Akkoriban a temetkezés közvetlenül a templomok körül történt.”