Korábbi programok

Turizmusfejlesztés
VISEGRÁD IDEGENFORGALMÁNAK HELYZETELEMZÉSE
A helyzetelemzés kezdetei: a világ, Magyarország, a térség turizmusa adta lehetőségek, korlátok.
Visegrád – mint ismeretes – már a Római Birodalom védelmi vonalának fontos helyszíne. (Pone Novata: 8 őrtorony, egy kiserőd és egy erődített katonai tábor), a honfoglalás idején Szent István király által alapított vármegyeszékhely (ispáni vár, főesperesi templom, várkerti falu, Szent András monostor), a középkorban pedig IV. Béla - Károly Róbert – Nagy Lajos – Hunyadi Mátyás által kijelölt, felépíttetett, az országkormányzás szerveinek központja (székhelye) lett. A török hódoltság idején elpusztult Visegrádot a XIX. század végén újra felfedezték arisztokraták, tudósok, mővészek (pl: a Görgey, Latinovits, gróf Pálfy-Daun család) a történelmi emlékekre kíváncsi kirándulók az egészséges levegővel párosult természeti szépségekkel gyógyítani szándékozó szanatóriumi alapítók. A turizmus szerepét, fejlesztésének lehetőségeit keresve azonban fájdalommal kell megállapítanunk, hogy Visegrád a világ turizmusa fél évszázados fantasztikus fejlődésének áramlatából – többé-kevésbé – kimaradt. Ezek a fejlődés sajátosan kikövezett, méretezett útján, jelzik mozgásterünk szegélyező „köveit” továbbá meg kell győzni magunkat és Visegrád polgárait, hogy a turizmus a XXI. század egyik vezető iparága, amelyekhez lehet és érdemes a város sorsát kötni. Ledőlt a politikai tilalomfa, ködbeveszett a vizierőmő mindent béklyóba kötő rémképe. Most már rajtunk múlik hogy tudunk-e élni az egyedülálló történelmi lehetőségekkel Visegrád turizmusának korszerű, nemesen minőségi fejlesztése érdekében.
A teljes stratégiai és operatív program letöltése | letöltés: operativ-program-turizmus.pdf (447 K)
