vakbarát verzió

AKADÁLYMENTES

Ügyintéző

Helyi adó rendeletek, - nyomtatványok, a talajterhelési díjra vonatkozó jogszabályok valamint a Helyi adó számlaszámok itt érhetők el:
helyi adó nyomtatványok .

Képeslapküldő

Képeslap küldő
 
 

Aktualitások

Galéria

Hírlevél

Városközpont

Városközpont – 2011. év fejleményei

Az elmúlt év folyamán a Városközpont részeként tervezett „Városháza” épületének funkcióit a bekövetkezett és várható szervezeti változásokhoz, valamint a pénzügyi keret kockázatmentes betartásához igazítottuk.

2011. november 17-én közmeghallgatáson, majd 2011. december 1-én Nyílt bizottsági ülés (Városgazdálkodási, Idegenforgalmi és Pénzügyi Bizottság) keretében az érdeklődők számára ismertetésre kerültek a döntés előkészítő munka további lépései.
Az ütemterv első lépésben előirányozza az elkészült tervek felülvizsgálatát a tervezési program és az elvárt műszaki követelmények tekintetében. Az engedélyezési tervkészítési megbízás óta eltelt időszakban jelentősen változtak a Visegrád Város Önkormányzatára háruló, a közigazgatási feladatok ellátására irányuló feladatok. Ennek értelmében polgármesteri hivatal épületének tereit megtöltő hivatali és okmányirodai funkció mellett érdemben megjelenhetnek a visegrádi rendőrőrs helyiségei, a civil szervezetek irodái, a kisebbségi önkormányzat terei és a TDM iroda. Az épület tervezett használatát a mellékelt ábrák mutatják be.
A korábbi tervezési szerződések kötöttségeinek tisztázása után folytatódhat a tervkidolgozás a kiviteli tervfázissal. Az így elkészült tervdokumentáció már biztos adatokat szolgáltat a beruházás költségeire és esetleges kockázataira.

A tervek részletesebb kidolgozásával tisztázódhatnak a felmerült kérdések.

szerző: Önkormányzat 2011. december 06. 00:00 „ hozzászólás ” : 0

kapcsolódó képek

-
-
-
-
-

Új hozzászólás

A hozzászólás elküldéséhez kérjük, oldja meg következő feladatot: negyvenkettő plusz tíz =

(Azért van erre szükség, hogy megkülönböztessük a hús-vér felhasználókat a weben mindenhol jelen lévő, az oldalakat teleszemetelő robotoktól.)