Természeti értékek

Visegrád környezetének természeti kialakulása

Visegrád környezetének természeti kialakulása

Ha visszautaznánk az időben úgy 15 millió évet, láthatnánk, amint az un. résvulkáni tevékenység során többször megreped a földkéreg, s óriási robbanások következtében a felszínt vulkáni hamu és magma borítja be. Az újabb és újabb kitörések alkalmával felszínre került magma, lerakódott hamu, s az abba ágyazódott kisebb-nagyobb magmás tömbök évmilliók alatt kőzetté szilárdultak, amit szaknyelven agglomerátumnak neveznek. Az idők során a vulkáni hamuból a kevésbé kemény vulkáni tufa alakult ki, amit a Magda-forrási sziklakapunál láthatunk. A következő évmilliók során a hőmérsékleti különbségek tovább aprították, porlasztották a felszíni réteget. A lezúduló nagymennyiségű csapadék mosta a tájat, a törmeléket szállítva völgyeket mélyített, majd folyásában csendesedve asztalszerű laposokban lerakta hordalékát. Erre szép példát láthatunk a Magda-forrás feletti Telgárthy-rét megtekintésekor.

A Mátyás király út mellett csörgedező Apátkúti-patak mellett sétálva érhetjük el ezeket a látnivalókat, a Bertényi Miklós Füvészkert irányában. A patakról is érdemes pár szót szólni. Régen Malom-pataknak nevezték, nem véletlenül, hiszen a XVIII-XIX. században energiáját őrlő- és fűrészmalmokban hasznosították.

Az erdészeti úton továbbhaladva érhetjük el a völgyzáró gátat és a kis mesterséges tavat. A völgy következő látnivalója az Ördögmalom-vízesés, ahol megcsodálhatjuk a patakvíz sziklát formáló erejét. Ha megfigyeljük, láthatjuk ahogy a kicsiny patak csatornaszerűen belevájja magát a kemény andezit kőzetbe, könnyen elképzelhetjük, hogy az ős Duna hogyan mosta, választotta ketté a Visegrádi-hegységet a Börzsönytől. Gondoljunk csak bele, mekkora, gigászi küzdelmek eredményeként született meg a világhírű Dunakanyar!

A Magda-forrásnál még egy érdekességgel találkozhatunk. A forrásnak hátat fordítva, a patak fölött, a szürkés-lilás kőzetre rakódva, sárga színű, meredek löszfalat láthatunk, annak bizonyítékaként, hogy valamikor erre is tekergett a Duna, és egy csendes öblében itt rakta le hordalékát. Hasonló löszfalat ugyanilyen, egyszáznyolcvan méteres tengerszint feletti magasságban a Visegrád-Lepence környéki hegyoldalakban is felfedezhetünk.

Sétánk újabb állomása úgy másfél kilométer után érkezik el, amikor elérjük az Ördög-bánya sziklafalait. Itt szép példákat láthatunk a meredek falakon megtelepedő spórás és virágos növényekre. A Pilisben ma is látható növénytakaró és gazdag erdőség a felmelegedés időszakában, a második jégkorszak után alakult ki. A hűvösebb északi oldalakon a bükkösök, gyertyánosok, míg a melegebb, déli oldalakon a tölgyesek és cseresek a jellemzőek. A laza koronájú fák között, a gyepszintet lágyszárú növényzet, elsősorban perje és csenkeszfélék, valamint galagonyás, somos, vadrózsás, kökényes cserjések is színesítik. A naposabb részeket szedresek és csalánosok uralják. Térségünk erdeiben egykor vadon éltek a barlangi medvék és turáni szarvasok, azonban az ő nyomaikat ma már csak a pilisi barlangokban fedezhetjük fel.

Mátyás király idejében még vadásztak a környező erdőkben az európai bölényre, barna medvére, farkasra, hiúzra. A hiúz az 1990-es években még visszamerészkedett, de ma nem találjuk nyomait. Patásaink közül ma is az erdő királya a gímszarvas. A kedves, félénk őzzel is találkozhatunk pilisi kirándulásaink során. A sötét szőrű vaddisznó látványa rémülettel tölti el a kirándulót, azonban jó tudni, embert észlelve ő maga is fejvesztve menekül. Érdekes, hogy 130 évvel ezelőtt még egyáltalán nem élt erdeinkben a ma gyakran látható muflon, ma már viszont gyakorta téved a látogatók szeme elé. A korzikai vadjuh is visszajár fiatal erdeinkbe.

Szőrmés állataink közül a legnagyobb a mindig rejtőzködő vadmacska. A fehér-fekete csíkos bundájú, éjszaki vadászt csak nagyon ritkán lehet látni, azonban a szintén éjszakai vadász borzzal gyakran találkozhatnak az aszfalt utak mentén az erre járók. A rőt bundás rókát szinte mindenki ismeri. A hosszú, bozontos farkú, sárga mellényű nyuszt, és a rá sokban hasonlító, de fehér mellényű nyest szorgos rovarpusztító állat. Erdeink ritka tornászát, a mókust a füvészkert fenyveseiben láthatjuk meg leginkább. A környék legnagyobb ragadozó madarai a sasok. A halászsas egy-egy példánya olykor bevitorlázik környékünkre, ezen kívül ölyvek közül az egerésző kecses röptét ma is gyakran megcsodálhatjuk.

Az 1970-es évektől egyre gyakoribbá váltak a fekete hollók, melyek sajátos, huhogó hangját ma is hallhatjuk. Éjszakai ragadozóink közül a baglyok a legjelentősebbek. Az apró énekesmadarak vidám seregével is találkozhatunk pilisi túráink során.