vakbarát verzió

AKADÁLYMENTES

Ügyintéző

Nyomtatványok, helyi adó rendeletek, a számlaszámok itt érhetők el:
letölthető nyomtatványok, elektronikus ügyintézés .

Városházi hírek


Hírlevél

Galéria

Képeslapküldő

Képeslap küldő
 
 

Árvízvédelmi beruházás

2015. január-február - Kivitelezéssel kapcsolatos események

2015. január-február - Kivitelezéssel kapcsolatos események

Az árvízvédelmi mű áttervezéséről, valamint többletforrás igényléséről és határidő-módosítási kérelem benyújtásáról döntött a városvezetés

Mint ismeretes, Visegrád Város Önkormányzata a több mint 1,3 Mrd összköltségű árvízvédelmi beruházás kivitelezési munkáinak elvégzésére ötéves előkészítő munka és több közbeszerzési eljárás lefolytatása után, 2014 márciusában kötött nettó 927 millió forint összegű szerződést az MVZ Visegrád Konzorciummal. Elkezdődött a kiviteli tervek elkészítése és engedélyeztetése, de már a nyáron kiderült: változik a tervezés alapját képező, miniszteri rendeletben meghatározott mértékadó árvízszint (MÁSZ). A 2014. augusztus 5-én hatályba lépett rendelkezés [41/2014.(VIII.5.) BM rendelet] szerint Visegrád esetében ez 94 cm-rel magasabb, mint amely alapján az árvízvédelmi művet korábban tervezték.

Ezt követően a városvezetés azonnal megkezdte a tárgyalásokat annak érdekében, hogy az új mértékadó magasság szerint valósulhasson meg a beruházás, azonban akkor még azt a tájékoztatást kapta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól, hogy többletforrás igénybevételére nincs lehetőség. Ezért döntött úgy, hogy a források átcsoportosításával és egyes műszaki tartalmak (például a kőburkolat) elhagyásával, valamint a tartalékkeret felhasználásával olyan művet építtet, amely később visszabontás nélkül az új MÁSZ szerinti magasságra továbbépíthető. Elkezdődött tehát a kiviteli tervek ennek megfelelő átdolgozása és a Mérnök által jóváhagyott kiviteli tervekkel rendelkező szakaszokon az építkezés.

Közben újabb nehézséggel kellett szembenéznie az önkormányzatnak: a kivitelező az építkezés során olyan műszaki problémákat tapasztalt, amelyek miatt úgy döntött, hogy a városközponti szakaszon leállítja a munkavégzést. Felmerült a kétsége, hogy a tervek szerinti megvalósítás esetén a partot szélesítő földmű rézsűje egyes szakaszokon nem lesz „állékony", esetleg „elhabolódik" a víz felőli oldalon. Ezen felül több helyen a terv szerinti alapozás mélységét sem találta megfelelőnek a kivitelező; jelezte, tart attól, hogy magas vízállás esetén szivárgások alakulhatnak ki. A tervező és a kivitelező között kialakult szakmai vita tisztázása céljából az MVZ Visegrád Konzorcium decemberben és januárban geotechnikai fúrásokat végeztetett a beruházással érintett területen és talajmechanikai és szivárgáshidraulikai szakvélemény elkészítésére adott ki megbízást. Ezzel párhuzamosan az önkormányzat is felkérte a mérnök feladatokat ellátó irodát (Rex Terra), hogy vizsgáltassa meg a terveket. A szakvélemények elkészítését a december 17-én megtartott lakossági fórumon január végére ígérték a szakemberek.

A szakmai vita azonban december 23-ával okafogyottá vált, mivel akkor hozta meg a Belügyminisztérium az újabb, szintén a mértékadó árvízszintre vonatkozó rendeletét [74/2014 (XII.23.) BM rendelet]; melyben azzal egészítette ki a korábbi rendelkezést, hogy ezentúl minden engedélyezési eljárásnál figyelembe kell venni az új mértékadó árvízszintet. Ez Visegrád számára azt jelentette, hogy vagy a 94 centiméterrel magasabb szint szerint építi meg az árvédelmi művet, vagy nem építi meg. Eközben változott a támogatáspolitika is, mivel januárban azt a tájékoztatást kapta az önkormányzat, hogy van lehetőség többlettámogatásra és többletidő igénylésére, az úgynevezett „szakaszolás"-sal. Ennek az a magyarázata, hogy az eredeti támogatási szerződéses összeg a 2007-2013-as uniós támogatási ciklus KEOP-előirányzatából származik, míg a többlettámogatást a következő, 2014-2020-as KEHOP-előirányzatból kapná a város. A szakaszolási és többlettámogatási igény benyújtásának határideje 2015. február 28-a.

A műszaki módosítási javaslatot a kivitelező elkészítette, az önkormányzat újabb lakossági fórum keretében ismertette az elképzelést. A Duna Moziban megtartott rendezvényen a kivitelező által megbízott VIZITERV Consult Kft. ügyvezető-igazgatója, Rosza Péter és a cég szaktanácsadó mérnöke dr. Kertai István mutatta be az új tervekre vonatkozó javaslatot. A mélyépítéssel és vízépítéssel foglalkozó tervezőiroda szaktanácsadója tagja annak az Országos Vízügyi Főigazgatóság és Magyar Mérnöki Kamara által létrehozott tudományos bizottságnak is, amely a Római partra elkészült terveket vizsgálta. Dr. Kertai István elmondta: feltétlenül javasolják a tervek átdolgozását, a nyomvonal megváltoztatását, szivárgók kialakítását és az új MÁSZ szerinti megépítést, hogy nagyobb biztonságot nyújtson a megépült mű. Hangsúlyozta: olyan megoldásban gondolkodtak, mely a terepi adottságok és a talajviszonyok alapján szakaszonként más-más megoldást javasol. A szakember részletesen kitért a rézsű állékonyságával kapcsolatos problémára, az egyes szakaszokra tervezett alapozási mélységre, a vízfolyásoknál alkalmazott megoldásokra és a mobil elemeket tartó fal, valamint a földmű magasságára. Az új terv egyik nagy előnye – a nagyobb biztonság megteremtése mellett – hogy a városközponti szakasz nagy részén a talajba süllyesztik a tartószerkezetet, tehát nyugalmi időszakban láthatatlan lesz a védmű, továbbá több szakaszon alacsonyabbra építik majd a falat a korábban tervezettnél. A lakossági fórumon több visegrádi polgár is az új terv elfogadására és a kérelem benyújtására biztatta a képviselő-testület tagjait.
Az árvízvédelmi beruházás következő lépéseit meghatározó döntést az Önkormányzat képviselő-testülete a lakossági fórumot követő napon, február 26-án megtartott rendkívüli ülésén tűzte napirendre. Dr. Kucsera Tamás Gergely alpolgármester az ülésen elmondta, az utóbbi két hónap megfeszített munkájának eredményeként az eredeti tervnél egy jobb terv valósulhat meg, tekintettel azokra a célokra, hogy az épített és természeti környezetet még kevésbé zavaró árvízvédelmi mű épülhet meg. A polgármester által ismertetett határozati javaslat mindhárom pontját: az árvízvédelmi mű áttervezésére vonatkozó kérelmet, a VIZITERV Consult Kft. ezzel kapcsolatban benyújtott terveit, valamint szakaszolás mellett 100%-os támogatottságú többletforrás igénylését a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól, elfogadta a képviselő-testület. Pozitív támogatói döntés esetén az árvízvédelmi beruházás támogatási összege az igényelt forráskiegészítéssel együtt sem haladhatja meg a 2,22 milliárd forintot, a kivitelezés első üteme 2015-ben, második üteme pedig várhatóan 2016-ban fog megvalósulni.