Visegrád 700 éves királyi városa

Visegrád történetében az 1323-as év különös jelentőséggel bírt, ugyanis ekkor költözött ide a királyi udvar, és valószínűleg ezzel egyidőben nyerte el a település a szabad királyi város rangját is. 2023-ban ünnepelhetjük városunk múltjának talán legfontosabb, 700. évfordulóját.

Visegrád ősi múlttal rendelkező település. Területén már a rézkor idején bizonyosan megtelepült az ember, majd a bronzkorban és vaskorban lakott hely maradt, de igazán nagy jelentősége a római korban lett, amikor a birodalom határának erődítményei felépültek a Duna mentén. Ezek közül a ma Sibrik-dombnak nevezett magaslaton álló Pone Navata nevű katonai tábor volt területünkön a legfontosabb, amit Nagy Constantinus császár emelt a 320-as években. Az 5. században ezt a tábort ugyan elhagyta a római hadsereg, ám falai közé és környékére a későavar-korban, 8. század vége felé új, szláv nyelvet beszélő lakók költöztek. Ők adták ennek a folyó fölé magasodó várnak a máig élő Visegrád nevet. Ekkor született meg valójában Visegrád városa az egykori római erőd falai között, amit külvárosok és falvak vettek körül a Várkert-völgyben és az Apátkúti-patak mentén, a mai városközpont környékén. Ezek a települések átélték a 9. században a frank, majd a magyar hódítást is, sőt a város a Karolingok, aztán az Árpádok idején is egy regionális hatalmi központ szerepét töltötte be. A magyar államalapítás idején egy megyésispán, majd 1080 körül, egy-két évig  talán még a trónjától megfosztott Salamon király székhelye is lett, a 13. századtól pedig a pilisi királyi erdő ispánja rendezte be várában a rezidenciáját. A tatárjárás után a régi Visegrád várát elhagyták lakói és felépült az új visegrádi várrendszer, aminek a védelmébe IV. Béla király német bevándorlókat (ahogy akkor nevezték őket: hospeseket, azaz vendégeket) telepített le a mai Salamon-torony és a királyi palota környékére. 1285-ben IV. László király a Duna túlpartján fekvő Maros földet is a visegrádi német telepeseknek adta, így ott is kezdetét vette a városfejlődés.

Az Árpád-ház kihalása után megindult a vetélkedés a magyar koronáért. E harcok során Visegrád erős vára minden trónkövetelő számára elsőrendű célpont volt. Végül a nápolyi Anjou-házból származó I. Károly – aki nagyanyja révén az Árpád-ház leszármazottjának számított – kerekedett felül vetélytársain, és 1306-1307 körül Visegrádot is megszerezte. Nem sokkal később az erős várat hívének Csák Máténak adományozta. Máté azonban hamarosan szembefordult a királlyal. Károly 1312-ben, a Kassa melletti Rozgonynál vereséget mért a lázadók seregére, 1317-ben pedig sereget küldött Visegrád alá is, kiváló hadvezére Szécsényi Tamás vezérletével, aki kemény ostrommal vissza is vette a várat a hűtlen tartományúrtól. Csák Mátét azonban nem tudta Károly megtörni, a Dunától északra eső vidéket továbbra is szilárdan kezében tartotta, ezért Károly király még 1315-ben kénytelen volt a távoli déli országrészbe, Temesvárra költözni. Csak Csák Máté 1321-ben bekövetkezett halála és tartományának két évig tartó felszámolása után sikerült pacifikálni az egész ország területét.  Ám még ekkor sem szűnt meg a veszélye egy újabb lázadásnak, ezért Károly olyan új székhelyt keresett magának, amelyik az ország hagyományos központjában – ahogy a középkorban nevezték: a Medium Regniben, azaz az ország közepén – van, de mégis elég biztonságot nyújthat személye, családja és udvartatása számára. Ezért esett a választása a hatalmas és erős visegrádi várra, amely az Árpádok két régi fővárosa: Esztergom és Óbuda között félúton, a Duna és a Duna mentén húzódó régi római út mentén, jól megközelíthető helyen, ám a folyótól és hegyektől védetten helyezkedett el. Választásában az is szerepet játszhatott, hogy itt nem kellett osztozkodnia más erős birtokosokkal, mint Óbudán és Székesfehérváron a préposttal Esztergomban pedig az érsekkel kellett volna. A fiatal visegrádi hospestelepülés és az ősi, szláv eredetű ám addigra már elmagyarosodott falu is alkalmasnak mutatkozott arra, hogy modern várossá fejlődjön.

Mikor a király 1323-ban beköltözött a vár lakótornyába – amit ma Salamon-toronynak nevezünk – a települést szabad királyi városi kiváltságokkal látta el. Sajnos ez a kiváltságlevél nem maradt fenn, csak néhány részletét ismerjük 15. századi perek okleveleibe átírva. Fennmaradt azonban Visegrád testvérvárosának, Marosnak (a mai Nagymarosnak) az 1324-ben kiadott városi kiváltságlevele, ami minden bizonnyal a visegrádi kiváltságlevél után készülhetett.

I. Károly király Visegrádra költözésével hazánk történelmének legfényesebb korszaka kezdődött el. Károly és fia Nagy Lajos uralkodása alatt a következő hatvan évben béke és nyugalom uralkodott az ország határai között, Magyarország gazdasága, kultúrája ás művészete virágzott, a királyok hatalma növekedett. A Visegrádon székelő magyar Anjouk négy európai ország: Magyarország, Horvátország, Lengyelország sőt egy ideig a Nápolyi királyság urai is voltak, sőt számos észak-balkáni tartományra is kiterjesztették fennhatóságukat. A magyar uralkodók nemzetközi rangját és megbecsültségét bizonyítja, hogy 1335-ben Visegrádon egy olyan kongresszust hívhattak össze, amelyen Közép-Európa minden hatalma: a cseh és lengyel királyságok, a Német Lovagrend és számos német tartomány uralkodója és küldöttsége megjelent, a vendéglátó I. Károlynak pedig sikerült békét teremtenie az egymással torzsalkodó szomszédos uralkodók között. Az ország és a régió felvirágzása Visegrád virágzását is magával hozta. A királyi udvar berendezkedésének köszönhetően bárók, nemesek, hivatalnokok, kereskedők és iparosok költöztek a városba. Fényes templomok, kolostorok, gazdag paloták és módos polgárházak épültek. Maguk a királyok élen jártak a város szépítésében: kibővítették a várat és felépítették a királyi palotát, amelynek pompája a pápák avignoni palotájával vetekedett.

Visegrád virágzása ugyan megtört a 15. század elején, mikor Zsigmond király székhelyét Budára helyezte át, de Mátyás király korában, mint a nagy uralkodó mellékrezidenciája visszanyert valamit régi fényéből. Végül csak az 1544-es török hódítás döntötte romba a középkori Visegrádot, melynek romjait és elveszett emlékeit már másfél évszázada kutatják és hozzák felszínre régészek nemzedékei. Ez a gazdag emlékanyag ma már erős alapot nyújt ahhoz, hogy Visegrád múltjának valós képét megismerve méltón ünnepeljük meg jövőre a 700 éves királyi város emlékét.

Buzás Gergely

(címlapfotó: Pazirik Informatikai Kft.)