
Luce dell'amore
A Mátyás Király Művelődési Ház és a Mátyás Király Múzeum szeretettel hív mindenkit Ott Rezső Luce dell' amore című szerzői estjére.
Időpont: 2026. augusztus 14. péntek, 20 óra
Helyszín: Királyi palota, díszudvar
Közreműködik: Hajdú Diána – szoprán, Benkovics Krisztina – altszaxofon, Makó Péter – tárogató, Ott Magdolna – zongora, Oblivion vonósnégyes
A komolyzenei koncert különleges történelmi környezetben kínál kurrens zenei élményt, ahol a művek hangulata és a palota atmoszférája harmonikusan kapcsolódik össze.
Az est különlegessége, hogy a műsor erre az alkalomra lett összeállítva, és az idén Erkel díjban részesült zeneszerző Ott Rezső műveiből áll. Ott Rezső 2005-ben fagottművész diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd 2011-ben zeneszerzés szakon szerzett oklevelet. Saját darabjainak komponálása mellett gyakran vállal hangszerelési feladatokat ismert komoly- és könnyűzenei együtteseknél egyaránt. Kortárs klasszikus zenei karrierjének építése mellett egyre több crossover jellegű felkérést kap. 2014-ig több zenekarban, formációban is játszott fagottosként, ezt követően azonban egyre inkább zeneszerzés került előtérbe, napjainkban pedig már kizárólag ezzel foglalkozik. Munkásságát több díjjal és kitüntetéssel jutalmazták.
Hajdú Diána énekművész gazdag életútjában a szólókarrier, valamint a kórusmunka egyaránt helyet kapott, rendszeresen lép fel Magyarországon és külföldön egyaránt.
Makó Péter Kossuth-díjas zenész, klarinétos, tárogatós. A Budapest Táncegyüttes zenésze, több színházi produkció szereplője. A Csík zenekar tagja, és emellett a MaToCsáv zenekarban is rendszeresen játszik.
Benkovics Krisztina klasszikus szaxofon szakos tanulmányait Bécsben végezte, majd ösztöndíjjal Bázelbe került. Különböző kamarazenei formációkkal koncertezik, vendégművészként közreműködik a Basel Sinfonietta és a Kammerorchester Basel produkcióiban.
Ott Magdolna zongoraművész és tanár, a budapesti Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola zongoratanára és korrepetitora.