Titkok a meder mélyén

A Duna elválaszt és összeköt, éltet és időnként erejével fenyeget bennünket. A folyó Visegrád történelmében az őskortól máig meghatározó szerepet játszik, és egyben városunk egyik legfontosabb „régészeti lelőhelye”. Az elmúlt évtizedekben számos értékes műtárgy került a visegrádi múzeumba az itteni folyószakaszon végzett mederkotrásoknak köszönhetően. Az őskortól a 20. századig terjedő korszakból származó mintegy 600 tárgy alkotja a múzeum ún. dunai leletek gyűjteményét. A bronzkori kardoktól, a Singer varrógépig és a szovjet hadsereg által használt sisakig terjedő tárgyegyüttes legjelentősebb darabjai a középkori fegyverek, amelyek közül számos, restaurált példány látható a múzeum állandó kiállításain. Ezen kívül néhány kiemelendő értékes műtárgy: egy zománc díszes 2. századi római lószerszámdísz, ezüstszerelékes, 7. századból származó avar kori kard, 15. századi aranytányér.

Az alacsony vízállásnak és a folyamkotrásnak köszönhetően a Duna mederbe süllyedt hajók maradványairól is tudomásunk van a Dunakanyarból. 1964 októberében a nagymarosi parthoz közel lévő Sólyomsziget csúcsával egyvonalban, a marosi parttól 100 m-re, 1694 fk m alatt, 6 m mélységből a kotróhajó kanala 1,5-2 m-es gerenda és borda deszka darabokat emelt a felszínre. A visegrádi múzeum régésze, Szőke Mátyás a hajón egy XV-XVI. századi kő ágyúgolyót és egy vasbárdot gyűjtött be.

2003 szeptemberében egy bejelentés alapján, Dömös után jobbra a Duna parton levő DMRV Vízmű telep előtti Duna szakaszon az alacsony vízállásnál Iván László és Gróh Dániel kollégáimmal a vízből kiálló hajómaradványokat figyeltünk meg. A „leletről” értesítettük Tóth János Attilát a hazai búvárrégészet kiváló szakemberét. Ők 2008-ban tudták hasonló alacsony vízállásnál megvizsgálni és felmérni a hajót. A megfigyelhető maradványok 13 m hosszan húzódtak, a hajó szélessége 4 m volt. Egyes szakaszokon a hajók bordái közé préselt mohatömítést tartó széles, U alakú vaskapcsok, az iszkábák is a helyükön maradtak. Az egyik gerendából vett mintából a fa évgyűrűinek vizsgálata alapján történő kormeghatározási módszer (dendrokronológia) segítségével megállapítható volt, hogy a hajót a 18. század közepén használták.

A Duna idei alacsony vízállásának köszönhetően a sajtóban számos helyen tudósítottak a napvilágra került régi tárgyakról. Arról is olvashattunk, hogy nem veszélytelen dolog az amúgy törvénytelen kincskeresés, mert háborús lőszerek is előkerülhetnek a szárazra került mederszélen. A vonatkozó jogszabályok értelmében a földből előkerült leletekhez hasonlóan a Dunában található régészeti tárgyak is az állam tulajdonát képezik, és ezeket be kell szolgáltatni az illetékes múzeumnak. Egy erről szóló jó példáról szeretnék beszámolni. Augusztus 13-án egy fiatal házaspár érkezett a múzeum pénztárához és a Duna parton talált leletet hoztak magukkal. A nedves ruhába csomagolt állatfogat, kerámiadarabokat és egy kő parittyalövedéket (?) Grósz Zsuzsanna restaurátor vette át. Hallották, hogy ezeket a múzeumba kell behozni és izgatottan érdeklődtek, hogy milyen állat foga lehetett és milyen régi. Ezúton köszönet illeti őket és reméljük, hogy közös nemzeti értékeink gyarapításában és megőrzésében mások is követik példájukat.

Gróf Péter