
Városközpont – 2014. július
A Polgármesteri Hivatal épületével kapcsolatos tájékoztatás: A kivitelezést bonyolító vállalkozás fizetésképtelenséget jelző bejelentésével a munkálatok leálltak. Kézenfekvőnek tűnne, hogy az Önkormányzat egyszerűen megbíz valakit a folytatással, de sajnos, a közbeszerzés és az európai uniós finanszírozás adta keretek ezt nem engedik meg, ezért az alábbiakban szeretnénk tájékoztatást adni a várható folytatásról és a jelen helyzetről.
Az eredetileg nyertes (FŐV-2) vállalkozás levonulását követően megkezdődött az elvégzett munkák teljes körű fölmérése. Ez részben a köztünk lévő szerződés elszámolásához, részben pedig a megvalósítás szempontjából még hátralévő műszaki tartalom pontos megállapításához szükséges. Amint ez a műszaki tartalomleírás rendelkezésünkre áll, új közbeszerzési eljárás keretében kerül kiválasztásra az a vállalkozás, amely a kivitelezést az eredeti elgondolásoknak megfelelően elvégzi. Maga az eljárás is időigényes, de ehhez hozzáadódik a közbeszerzéseket felügyelő szerv előzetes ellenőrzésének ideje, ami önmagában minimum 30-40 nap. Így összességében azt mondhatjuk, hogy a kivitelezés folytatásának megkezdése a cikkünk megjelenésétől számított 90-100-dik napon várható. Tekintettel arra, hogy a (teljes, tehát a már befejezett projekt elemeket is magába foglaló) projekt befejezési határideje e hónap 30-án lejár, a városvezetés a VVF Kft. bevonásával jelenleg azon is dolgozik, hogy a rendelkezésünkre álló, már korábban is többször módosított befejezési határidőt a finanszírozó szerv ismét meghosszabbítsa. /Visegrádi Városfejlesztő Kft./