
Városközpont - 2015. július
Mint ismeretes, a KMOP 5.2.1/B-09-2f-2010-0009 kódszámú, „Az ezeréves Visegrád Városközponti fejlesztése” címet viselő, több elemből álló projekt „Városháza felújítása” projektelemének kivitelezési munkálatai a kivitelező cég, a FŐV-2 Építőipari és Beruházó Zrt. fizetésképtelenné válása miatt 2014 májusában megszakadtak.
A vállalkozó – bár az utolsó pillanatig arról biztosította az Önkormányzatot, hogy a munkálatokat be kívánja és be is tudja fejezni; ennek érdekében határidő hosszabbítást is kapott – levonult a munkaterületről és ezzel hosszadalmas, rengeteg időt és energiát felemésztő, feszült tárgyalás- és intézkedés-sorozat vette kezdetét. A Közreműködő Szervezet (Pro Régió Ügynökség) elfogadta határidő hosszabbítási kérelmünket, így a Támogatási Szerződés is módosításra került. Mindezek mellett nyilvánvaló, hogy a kivitelező jelentős anyagi kárt okozott az önkormányzatnak, ezért megkezdődött és jelenleg is tart annak jogi úton történő követelése, érvényesítése. Törvényi kötelezettségünknek megfelelően 2014. szeptember 14-én ismételten közbeszerzési eljárást indítottunk a befejező munkálatok elvégzésére. Az első, meghívásos eljárás eredménytelen volt, ezért egy újabb, nyílt eljárást kellett indítanunk, melyre 17 vállalkozás váltotta ki az ajánlattételi dokumentációt. Végül összesen 12 vállalkozás nyújtott be ajánlatot. A folyamatba épített közbeszerzés-felügyeleti ellenőrzés több hónapon át húzódott; végül a Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeletért Felelős Helyettes Államtitkárság Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálya (KFF) nem támogató tanúsítványt állított ki a közbeszerzési eljárás szabályosságát illetően. Mivel a tanúsítványban szereplő állítások több pontos is vitathatók voltak, azonnal megtettük észrevételeinket. Újabb hiánypótlások és számos egyeztetés után végül 2015. május 26-án a KFF támogató tartalmú tanúsítványt állított ki, mely alapján az építkezés költségei elszámolhatóvá váltak a pályázati forrásból. A támogató tanúsítvány birtokában a közbeszerzési eljárást lezárhattuk és május 26-án eredményt hirdethettünk, mely alapján a pilisvörösvári székhelyű Halastó Camping Kft. ajánlata nyerte az eljárást. Újabb napok teltek el feszült várakozással, hiszen a többi, vesztes ajánlattevő jogorvoslattal élhetett, melynek kivizsgálása további heteket vett volna igénybe. Az eljárás második helyezettjeként a „Jánosik és társai” Build Kft. képviselői is átvizsgálták az iratokat, ám miután sem jogi, sem műszaki természetű eljárási hibát nem találtak benne, nem éltek sem vitarendezési, sem óvási jogukkal, így 2015. június 9-én aláírtuk a vállalkozási szerződést a Halastó Camping Kft-vel. E sorok megjelenésekor reményeink szerint már zajlanak a városháza befejező munkálatai. A munkálatok idejére kérjük szíves türelmüket!
Visegrád Város Önkormányzata