Farsang

A tél és a tavasz küzdelmét is szimbolizáló, eredetileg pogány „ünnephez” kötődő szokások Magyarországon már a középkorban meghonosodtak. A városi polgárság és a falvakban élők elsősorban a német hagyományokat vették át, míg a királyi udvarban és az arisztokrácia körében az itáliai és francia hatások érvényesültek. A farsang zajos mulatságait egy ősi hiedelem hívta életre. A középkorban azt hitték az emberek, hogy a tél utolsó napjaiban, amikor rövidek a nappalok és hosszúak az éjszakák, a Nap elgyengül és a gonosz szellemek életre kelnek. Vigalommal, jelmezes karneváli felvonulással, boszorkánybábu elégetésével akarták elűzni őket.

Egyes helyeken tüzes kerekeket görgettek, mert azt remélték, hogy a földi tűz segíti a Napot, hogy újra erőre kapjon. Eleinte azért öltöztek ijesztő jelmezekbe, hogy elűzzék a halált, a rosszat és a hideget. Az első maskarások halottas menetet utánozva masíroztak, az eljátszott temetés után nagy dáridót csaptak, hiszen a tél eltemetésének mindenki örült. Mindemellett a gazdag lakomákkal a természetet is bőségre kívánták ösztönözni.

A farsangi alakoskodás Magyarországon a 15. század óta ismeretes. Jellemzője, hogy a hétköznapi élettől eltérő dolgok történhetnek, felbomolhat a szokásos rend. Ahogyan ilyenkor mondani szokták: "a feje tetejére áll a világ". A hosszú böjtre való felkészülésnek megfelelően ebben az időszakban az evés-ivás, a mulatozás szinte kötelező volt. A táncmulatságok mellett különböző játékokat, vetélkedőket rendeztek, de ilyenkor volt a legtöbb lakodalom is a falvakban. Aki pedig pártában maradt, azt ebben az időszakban különösen durva, vénlánycsúfolókkal gúnyolták. Világszerte, így a magyar nyelvterületen is a farsang adott alkalmat a különféle jelmezek, maszkok felöltésére, s az ezekben való mókázásokra. A magyar falvakban az alakoskodók beöltöztek ördögnek, kereskedőnek, cigányasszonynak, katonának, koldusnak, menyasszonynak, kéményseprőnek, boszorkánynak. Farsanghoz kötődik az egyik legérdekesebb népszokásunk, a mohácsi busójárás is.

A farsangi időszakra jellemző ételek közül Magyarországon tipikusan a húsételek, a kocsonya, a káposzta és a farsangi fánk terjedtek el. Szívesen készítettek még ciberelevest is, aminek tálalása már a közeledő böjtre utalt. A fánk alapesetben élesztős, édes kelt tészta, amelyet bő olajban sütnek ki, és a tökéletes eredmény érdekében baracklevárral töltik meg. A legismertebb farsangi fánk a szalagos fánk, amely nevét a barna fánkon körbefutó, a fánk tökéletességét jelző fehér csíkról kapja. Ahhoz, hogy ez a szalag és a fánk is tökéletes legyen, bizony kell némi rutin, és néhány fortély, például jó minőségű és szobahőmérsékletű alapanyagok, a megfelelő fánk méret, valamint bőséges és kellő hőmérsékletű olaj. A farsangi szalagos fánk általában vizespohár nagyságú, aranybarna színű, gömbölyded. Szintén ismert még a csöröge, vagy forgácsfánk, és a rózsafánk, ezek elkészítése némileg egyszerűbb, de szintén olajban történő sütést igényelnek.

A húshagyó kedd a farsang utolsó napja. Mozgó egyházi ünnep, mindig 47 nappal előzi meg a húsvétot. A húshagyó keddet követi a hamvazószerda, amely a 40 napos nagyböjt kezdete. A mai magyar gyakorlat szerint az ezt követő nap a torkos csütörtök, de ezt tévesen élesztették újjá ezen a napon, mert a valós időpontja egy héttel korábbra esik. A keresztények a böjti időszakban már nem esznek húst és befejezik a mulatozásokat.

Forrás:

http://www.mngsz.com és http://www.sze.hu

(Címlapkép: Id. Pieter Bruegel - Farsang és böjt harca)